Szeretett és tisztelt elnökhelyettesünk, Pálmay Lóránt tanár úr december 19-én hajnalban elhunyt. Temetése január 9-én 13 órakor volt a Farkasréti temetőben. A gyászmisén dr. Leibinger Jánosné, egyesületünk elnöke az alábbi szavakkal búcsúzott el tőle:
Kedves gyászoló Testvérek!
Pálmay Lóránt tanár urat az egyetemi tanulmányaim alatt ismertem meg. Egyrészt differenciálgeometriát tanított az évfolyamunknak, másrészt évfolyamfelelősként figyelemmel kísérte a 120 fős matematika-fizika évfolyam valamennyi hallgatójának sorsát. Többeknek gyakorlatvezetője is volt. Mindannyian tiszteltük, szerettük nemcsak világos magyarázataiért, hanem felelősségteljes, igaz emberi magatartásáért is. Azok közé az egyetemi oktatók közé tartozott, akinek szavaira érdemes volt odafigyelni, akinél jó volt vizsgázni, mert alapos, igényes ugyanakkor igazságos volt.
Később érettségi elnökként találkoztam vele. Ebben a feladatában is ugyanazt a rendkívüli precizitást tapasztaltam nála, mint az egyetemi évek alatt.
Nagy örömömre szolgált, hogy alapító tagja volt a reál tantárgyakat tanító katolikus pedagógusok Öveges József Tanáregyletének, amelynek megalakulása óta 12 éven át elnökhelyettese is volt. Ebben a feladatban is a kitartás, a pontosság, az odaadottság jellemezte. Ő javasolt nevet a katolikus iskolák matematika versenyének és személyes munkájával önzetlenül segítette a Dugonics András Matematikaverseny eredményességét. Jelenlétével emelte a döntők rangját.
Nekem külön öröm volt tudni, hogy közös a hitünk, néhány rövid közös utazásunk alkalmával ilyen téren is tudtunk egymással beszélgetni.
Olyan ember volt, akiről nemcsak tudtuk, hanem tapasztaltuk is, hogy Isten képmását hordozza.
Benjámin László versének részletével búcsúzom tisztelt és szeretett tanárunktól, és kedves munkatársunktól:
„Mind többet gondolok hajdani mestereimre,
az elcsöndesedett férfiakra, kik ifjúságom fölé magasodnak
megviselten és méltóságosan, akár a százados fák.…
Nem kell behúnynom a szemem látásukért,
legendák és nosztalgiák homályából kiválnak.
Szavaimban, gesztusaimban néha fölismerem őket.…
vallották egész életükkel:
mindig talál tennivalót s a dologra társat az igaz ember.
Figyelmes tekintetük követ a halál árkain túlról is,
szemükkel nézem dolgaimat, velük mérem magam
s velük a változó világot. Emléknél többek ők.
Egyre sűrűbben gondolok rájuk, s újra meg újra fölismerem őket
az énekekből kifelejtett országban, igaz emberekben,
akik a végső kérdésekre egész életükkel felelnek. „
/BENJÁMIN LÁSZLÓ: EMLÉKNÉL TÖBBEK/
Kedves Tanár úr! Isten Veled!